Nos az utóbbi időben egy kicsit meghalt a blog. Se kedv, se idő, se történés.
Nem tudhatok eseménydús időszakot magam mögött. A vizsgákat leszámítva, amivel ebben a félévben először, elégedett vagyok.
Más... nem is tudom. Itthon a családban is a szokásos módon telnek az órák, a napok, a hetek, a hónapok.
A magánéletem? Hát... mit mondjak?!?!?! :D A megszokott mederben csordogál, ami már enyhén szólva is unalmas, de mindemellett elkeserítő is. A sivárság, és a kilátástalanság már már kifordít néha magamból. Ezalatt azt értem, hogy úgy viselkedem, egy egy adott szituációban, ahogy normális esetben tuti nem tenném. Ez viszont nem hogy javítana a helyzeten, inkább ront. Nos mit van mit tenni?! Nem értem. A hiba bennem van, más magyarázat nincs a dologra, de hogy ez a hiba micsoda, azt nem tudom.
Az 1éjszakással teljesen megszakadt a kapcsolat. Nem keres már. Msn-en fent van néha néha, de nem ír. Nem töröltem, az esélye megvolna, hogy keressen, de már nem szeretném ha írna. Nem érdekel. (ennyi erővel törölhetném is. Igaz?)
Ugyan akkor rossz az egyedüllét. Nagyon rossz. Van egy barátnőm, és a szerelme jelenleg külföldön van, dolgozik. Nagyon várja haza, és látszik, hogy nagyon szerelmes. Úgy szeretnék én is az lenni! Igazán szerelmes!!!!
Természetesen mindenki próbál bíztatni, a már jól bevált sablonokkal:
- Majd jön az igazi!
- Ne aggódj jönni fog előbb utóbb!
- Akkor jön amikor nem is várod!
- stb stb ...
Majd jön? Hát, vagy nem! :D
Az előbb atóbb, az jelen esetben inkább utóbb, mint előbb. És végezetül, akkor jön mikor nem is várom. Ennyi idő után már nem tudom nem várni. Akkor ez lényegében véve kizárja azt, hogy jönni fog? :D
Ilyen, és ehhez hasonló dolgok kavarognak a fejemben. Főleg mikor egyedül vagyok. Vagy ha az utcán, és egyéb nyilvános helyeken szembesülök mások felhőtlen boldogságával. Nehéz ügy.
A vizipálma, nos.. mondjuk úgy, hogy eltávozott egy szebb és örökebb helyre. Ugyan még van hajtása, de ez már csak nyüglődés. Próbálkozik szerencsétlen életre kelni, de nem igazán jön össze. Viszont azt vettem észre, hogy a lakásban több növény is a hőn szeretett pálmám nyomdokába lépett, és leveleiket hullajtva röhögnek a képembe. Tlán tényleg nem tudok bánni az élőlényekkel?! :D
_Lilo_
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.